Télen – nyáron, jerkbait – álom

Szól a Kossuth rádió az autóban. Hajnal, kajak a tetőn, irány a víz. Végre a másik kocsin is van tetőcsomagtartó, ez lényegesen megnöveli majd a kajakos pecák számát!

Gyorsan meg is osztanám veletek az infót ezzel kapcsolatban, hátha hasznos lesz valakinek… Voltam olyan hülye és vettem egy olcsóbbat, ami egy ilyen terméknél “potom” 30.000 Ft-ot jelent. Gondoltam csak megteszi ez is. Hát nem. Konkrétan ipari hulladék minőségű műanyag vacak! A legócskább kínai gagyi termékek színvonala… A jövőben csak THULE! Kerül amibe kerül!

Kicsit elkanyarodtam, de nem baj, közben vízen a kajak én meg benne és az első evezőcsapásokkal már a kiszemelt nádöből felé tartok. Ja igen, csukázni készültem a lehűlésre való tekintettel, ilyenkor néha megindulnak, bár főleg inkább nyár végén. Felhős ég, szél, esőre álló idő. A víz meg vagy 5 fokot visszahűlt. Minden adott hozzá.

Csattog a jerk serényen, nem is kell sokat várni az első kapásra, ami a süllyedő sügérszínű csalimra érkezik. Kicsit lemaradok az akcióról a még laza zsinór miatt, de megvan a hal! Szépen dolgozik, jó csukát sejtek. De nem az. Jó balin! Beszarás! Csak a poén kedvéért akkor most leírnám a felszerelést: 40-80-as bot, hengermulti, 25-ös fonott, legvastagabb titán előke. 😀

Elég szépen küzd, meg-meghúzza az orsó fékjét. Csodás hal, 2,5 kg is lehet, alig tudom félkézzel kiemelni a fotózáshoz.

Útjára engedem, majd szórom tovább a vizet…még ilyet…balin sügérmintás 11 centis jerkre…

Alig térek magamhoz, a 12 centis keszeg jerket üti meg a következő hal, de valami elképesztő otromba – ordenáré rávágást produkálva! Tépi a kezemből egyből a botot, fröcsög a víz, surrog a fonott a multiról. Jéézusom mi ez?!?!

Kabátos pontyra gyanakszom, de olyat odaütött, hogy hamar elvetem ezt a lehetőséget. Valami betámadta rendesen a keszeget, de nem csuka, az tuti!

Jó ideig küzdünk, mire először megpillantom: egy igazi mohos hátú, barnás-zöldes sötét balin úszik el a kajak mellett szájában a keszegemmel! Na ekkor egycsapásra megvilágosodtam! Hát persze hogy nem kell nekik az 5 centis minnow csali, ha 20 dekás keszegekkel táplálkoznak!

Elképesztően gyönyörű példány, 4 kiló fölött lehet, életem 2. legnagyobb balinja is egyben!

Óriási élmény volt!

ui.: Kedves pergető horgásztársak! Akiknek csalit ígértem, sajnos kicsit tovább kell várnia, mert jerket kell gyártanom – balinra! Köszönöm megértésüket! 😀

 

 

Reklámok

Télen – nyáron, jerkbait – álom” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s