Kajaktúra 2. nap – letett botos felszínizés

Na megint egy kisidőzavar, mert még az 1. nap estéje van és épp visszaértünk a szállasra. Arra nem emlékszem már, hogy mit ettünk de az biztos, hogy 1-1 Soproni IPA-tól és Jack Daniel’s-től jó kedvre derülve szövögettük a másnapi terveket.

Arra jutottunk, hogy most egy másik pályát nézünk meg, és bár meleg időt jósolnak, reggel még bíztunk a csukákban.

Eljött a hajnal. Már sötétben lent vagyunk, kikászálódunk az autókból, lassan a testünk (és így gaszrointesztinális rendszerünk is) ébredni kezd… ennek most nem örül a balatoni nádas és annak élővilága… Na de talán ugorhatunk is egyet innen egészen addig, hogy a kajakban ülünk. Nem tetszik a víz annyira egyikőnknek sem, Zolinak egyáltalán nem: “Nem lesz jó! Keressünk valami tisztább öblöt!”

Sokat lapátolunk, találunk tisztább vizet, dobunk, dobunk, de olyan kapkodós a dolog… olyan semmilyen érzés fog el. Főleg, hogy a nap izzó korongja is a horizont fölé mászott már félig. Dobálunk a semmibe, ütés nélkül.

Ezt még egy darabig folytatjuk, lassan fel-fel tűnik egy-egy pergető csónak is. Mi már visszafelé jövünk a pályán. Nagyon nulla. Mondom Zolinak itt a térkép szerint van valami akadó is kicsit beljebb de sok idő lenne ezt most megkeresni. Én még valahogy bízom a csukákban és keresgélek a nádszigetek között egyik új jerkemmel. Narancs hát, ezüst oldal. Steve egyik Savage csalijáról koppintottam ezt a színkódot, nem titok. Kicsit megspékeltem a saját pikkelymintámmal és meg is született amit szerettem volna: egy messziről látható, de mégis természetes hatású wobbler.

(Itt zárójelben meg is jegyezném, hogy bár jó dolog a kreativitásunk szárnyalni hagyni néha csalifestés terén és persze én is engedek néha az alkotói vágynak, de a halak tapasztalatom szerint nem mindig a részletgazdag mintázatra buknak. A kulcsingerekre tudatosan kiélezett csalik sokkal erősebb hatás képesek sokszor kiváltani. Ez is ilyen. A narancs hát és az ezüstösen felcsillanó oldal (“kanáleffekt”, Steve után szabadon) jól látszik a zavaros vízben, tehát észreveszik a ragadozók messziről. Mondhatnánk: dehát ezt tudja egy firetiger, clown vagy más rikító csali is! De itt jön a csavar.  Közelről nézve ez a csali az ezüst pikkelymintának, natúr szemének és a fehér hasnak köszönhetően természetes hatást vált ki a jellemzően alulról támadó halban, míg bár a firetiger messziről ugyan úgy odavonzotta a ragadozókat, közelről már gyanakvóvá válhat a hal a csalival szemben, természetellenesen hathat, és elmarad a kapás. A legyesek is sokszor kötnek rikító részletet az amúgy természetes hatású nimfára. Na ennyit erről, unjátok, de gondoltam megosztom, hogy ez a szín miért fogott meg és miért építettem bele egy jerkbaitbe. Engem ezek az elmélkedések visznek előre a csalikészítésben és a pecában egyaránt.)

Fél óra eredménytelen dobálás után, egyszer csak orbitális-ordenáré igazi “kézbőlbototkicsavarós” kapás! Asztakurv@ beszarás! “ITT A BIG MAMA!!!” Ordítom a közben már a távolban balinokat keresgélő Zolinak. Még tart a küzdelem mire visszaér, én már sokat sejtetően somolygok: “Nem big mama!”

Zoli arcára kiül az értetlenség a régóta tartó fárasztás, ciripelő Zauberem és a még mindig karikában lévő 10-40-es Sportex láttán.

Z.:-Hát mi?

Én:-Balin!

Z.:-Balin?!

Én:- Balin! 😀 Méghozzá kurv@ nagy! (bocs, de sajnos mindig rondán beszélek mikor halat fárasztok)

Nagy nehezen, kb. ötödjére sikerül óvatosan beemelnem a halat a hajóba. Valahogy nagyon ideges és nem hagyja magát. Zoli jól mulat közben.

(Engedtessék meg egy kis okoskodás itt is. Ez most egy ilyen bejegyzés. 🙂 Rengeteg rossz példát látni az arckönyvön:  a balinnak nem szerencsés a kopoltyújába nyúlni, mert sérülékeny és semmi esetre se emeljük meg őket kopoltyúfedélnél fogva, mert nem elég erős a fejük ehhez! A nagyoknál a tarkófogás sem jó, mert olyan erősen kellene szorítani (ha egyáltalán átérjük), hogy beszakadhat a kopoltyúív mögött. Két kézzel (bevizezett) veszem be a kajakba és fektetem a szintén bevizezett csizmára/hajótestre. Így nem sérül, ha dob magán, akkor visszaesik a vízbe. Szákot a két hármashorog miatt nem használok, meg szerintem a nyálkát is megviseli, hacsak nem nagyon jó, apró lyukú, gumis szákról van szó.)

A jerk a torkában! Fejjel előre szívott rá! Méghozzá úgy, hogy egyetlen horog sem akadt, csak megtámaszkodott a szájában a csali. Sérülés nélkül szabadítom meg a halat a nem éppen neki méretezett wobblertől. Habár a nyári jerkes balinok után nincs min meglepődnöm. Pár sztárfotó után útjára engedem ezt a fogatlan nádi útonállót. (Hunyadi után szabadon 😀 )

Felbuzdulva dobjuk még kicsit a nádat, de a tűző nap már teljesen reménytelenné teszi a helyzetet rövid időn belül. Pár apró sügér böködi csak a wobblereket.

Úgy döntünk átállunk egy másik helyre.

Kiszedjük a hajókat, fel és összepakolunk. Az új pályán kicsit szárítgatjuk még a kajakülésem, úgy beterített vízzel a nagy baller mikor elúszott. Jól is esik kicsit pihenni. Mire vízre szállunk az évszakhoz képest már nagyon erősen tűz a nap és a csukáknak se híre, se hamva. Zoli balinozik, én nem tudom mit csinálok. Harcsázok, vagy a jó ég tudja: nagy gumit emelgetek a mélyebb részeken, mindketten kapás nélkül, végeredmény tekintetében mindegy is. Hamarosan inkább kikötünk és összeütünk valami ebéd félét zacskós kínaitésztás-szarokból. Közben felgyújtom a mindenes rongyom a gázfűzővel. Borzasztó röhögésben törünk ki…szokásos ha együtt pecázunk.

Valahogy nincs kedvünk vízre szállni újra, annyira szép a Balaton a partról az őszi napsütésben. Dumálunk, de mindkettőnk tekintete a vízen. Tényleg mint a mágnes, úgy vonzza a vizet szerető ember szemét a táj…

Zoli kisvártatva őrült kapkodásba kezd, “rabol aaa baliin!” felkiáltására a parti pontyos kollégák is összerándulnak. 3,5 másodperc alatt vagyunk vízen. Én persze busajerkkel, míg Zoli a topwatereit erőlteti. Na, szerencsénk van, pont elkapjuk a bandát. Egy öbölben a szél elől beszorult küsz csapatot tizedelnek, vannak is kapásaink.

A következő jelenetet ha nem látom nem hiszem el:

Zoli bedobja a wtd-jét a rablások közé. Hirtelen leteszi a botot a kajakba és szórakozottan, kissé kapkodva matat valami után. (Mi a lóf@szt csinálsz?!) A vízen hullámzó wobbler alatt egyszer csak atomvillanás: brutális rablással szedi le egy balin! Zoli felveszi a botot teker hármat az orsón mire kifeszül a zsinór és bevág. (Hát ezt nem hiszem el!!!) A mozdulatsor emlékeztet Feri bá’ bevágására a sárgavégűvel a falu halastaván.

Azt hittem befordulok a vízbe a kajakból! Ez erős volt így! Megjegyezném a fenti topwater technikát nem ismertem eddig. Érdeklődöm is a mesternél, hogy karikát, tudjátok, azt a színes kapásjelző karikát, nem-e kellett volna felhelyezni a botra??!

Sokkol! Főleg hogy ezután banánra váltva 2 ballert akasztok és mindekettő leakad. Zolinak is van lemaradás, de mondja megnézni a kinti hínárfoltot, ez esetben popperrel. Dob. Puty-putty BAMM! Há’ nemigaz! Megint hala van! Ráadásul igen jó hala! Kievezek hozzá fotózni: a kis Pulse karikában.

Gyönyörű balin. Szerinte akkora mint az enyém. Szerintem kizárt, csak beletartja a kamerába. 🙂 Ezután nincs több jelentkező a felszínire (Elegem is volt ebből a bohóckodásból, letett bottal popperezni… hagyjuk is… 😀 ).

Továbbállunk.

No, de itt azt mondom legyen a délutáni csukázás egy külön sztori mert az is eseménydúsra sikeredett! 😉

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s