UL pergetés az Adriai-tengeren

Tavaly eldöntöttük a párommal, hogy idén nyáron Horvátországba megyünk nyaralni. A szállást már tavasszal lefoglaltuk, de valamiért nem foglalkoztam a horgászat kérésével. Indulás előtt egy héttel kezdtem csak túrni a netet, hogy hogyan, hogy merre meddig mivel.  😀 Nagyjából mindenhol ugyanazt olvastam: a halak kicsik, machbot, csonti kagylóbél. Nem hozott lázba a dolog. Pergetéssel kapcsolatban csak kevés dolgot találtam. Gondoltam, egye fene, rakok be sima horgot, úszót, meg ehhez való cuccokat, de akkor is pörgetésé lesz a főszerep.  Ha nem fogok az sem gond.

Két felszerelelést pakoltam be: egy mindenes 1,60 körüli teleszkópos Berkley-t, meg a Perch Blade-et. Először csak a Berkley-vel próbálkoztam, kicsit féltettem a másik cuccot a sós víztől, meg ez a felszerelés mobilabb is jóval. Összecsukva elfér a hátizsákban.

Már az érkezés napján sem bírtam magammal, menni kellet horgászni! 😀 Sötétedés körül értem ki a partra, a köves részt próbálgattam az öböl bejáratánál, egészen a kövek közé engedtem az apró gumicsalikat.

Majd’ minden dobásra volt kapás! Azonban megfogni már nem tudtam őket. Egy apró, de határozott ütés, aztán otthagyta. A gumicsalikból viszont elég szép darabokat haraptak ki. Már úgy tettem fel a legkisebb Mann’s twistert, hogy lecsíptem az elejéből, hogy egészen hátul jöjjön ki a horog. Továbbra is csak leharapott farkú twisterekkel gazdagodtam. A sokadik dobásra végre egy határozott kapás noname piros twisterre. Megvan! Tenyérnyi sügér landolt a kezemben.

Nagyon szép rajzolatú hal, én “kékhasú”-nak neveztem el. Egyébként betűs sügér a becsületes neve. A testéhez képes hatalmas szája van, simán eltűnt benne a twister. Biztos nem ilyenek okozták a csipkelődős kapásokat.

A köves részen megszűnt az érdeklődés, ezért átmentem a mólóra, ahol a fenék közelében emelgettem az apró twistereket. Ütögetős csipkelődős kapások és megnyomorított csalik voltak az eredmény.

Másnap, mivel úgy gondoltam, hogy pár horgászat csak nem fog nagy kárt tenni az Exage-ben, a másik cuccot vittem ki. Ezzel jobban érzem a jiget és a kapásokat is. Készítettem egy csali-kreálmányt is a csipkelődők ellen:

Az előző napinál egy kicsit nagyobb kékhasút fogtam, most neonzöld minitwinyóra.

A villantós próbálkozásom a nagy várakozás ellenére teljes kudarcba fulladt. A minitwister készletem viszont súlyos veszteségeket szenvedett. Legközelebb hozok minimum 3 zacskó Mann’s-t!

Délutánonként snorkelezés közben láttam, hogy rengeteg hal mozog a fenék közelében, egészen fél kilós-kilós nagyságúakig, de ezek nagy része nem “rendes” kishalevő ragadozónak, hanem durbincs vagy naphalszerű halnak, esetleg növényevőnek tűnt. Támadt egy ötletem és összedobtam egy zsebpecát (horogból, 3 méter 16-os zsinórból, 3 sörétólomból, és egy lejárt bankkártyából):

A taktika a következő volt: Beúsztam a kiszemelt hal fölé, és egyszerűen elé lógattam a kagylóval csalizott horgot. Elég eredményes volt, bár meglepett, hogy mennyire óvatosak a halak. A tenyeresnél nagyobbak rá se hederítettek a csalira! Azt gondoltam, hogy ezek itt örülnek ha van kaja, majd mindent megtámadnak. De nem. A kisebbekből azért fogtam párat.

Ebből jött a legtöbb:

Ezekből 1-1 darabot sikerült:

Estefelé elmentünk feltölteni a kajakészletet. Az egyik zöldségesnél az eladó, látva a kezemben a horgászbotot, megkérdezte van e valami?  Mutatom neki a képeket a kékhasúról meg a durbincsszerű halakról. Nagyon felcsillant a szeme mikor látta, hogy fogtam, mert a horvátokra nem jellemző kedvességgel mesélt, miután kiderült, hogy németül mind a ketten “ein bisschen”. Megtudtam, hogy “öl backen auch sehr gut” , mármint a kékhasú (amit “pirka”-nak hívnak, ha jól értettem) és a fekete farokfoltú durbincsszerű. Aminek nevére már nem emlékszem, pedig mondta az öreg. Egyébként ez utóbbi tényleg finom.

A fenti kép készülte előtt pár perccel épp egy macskacápát szedtek ki a hálóból a halászok. A helyieknél a halászat meg a horgászat úgy vettem észre annyira nem különül el egymástól. Lényeg a hal(hús)fogás. A “catch and release” úgy tűnt, ismeretlen fogalom. Csónakból sokszor bot nélkül horgásznak, valami sorhorog félét leengedve, vagy trollingozva. Partról meg többnyire makrélára mennek, egészen egyszerű felszereléssel. Sima teleszkópbot, “valami” orsó, vízigolyó, alatta egy méterrel egy horog, rajta halszelet. Fognak vele…

Egyik reggel 7 óra körül kinéztünk újra a mólóra. A “szokásos” sügér gyorsan meglett.

Tovább dobáltam a sziklás részt. Csak úgy, a nyílt víz felé is dobtam párat, hátha. Egyszer csak éles ütés a beeső kopyto-ra, elég jó hal, hajlong rendesen a Perch Blade. Meg a  fék is felvisít! Furcsán remeg a bot a kezemben, érzem ahogy “tempózik” a hal. Az eddigi halak az édesvíziekhez hasonlóan küzdöttek, de ez teljesen más. Felhúzom. Makréla! Képen már láttam ilyet. 😀 Párszor visszatör, de végül partra kerül. Brutál erő van benne!

Ezután már szándékosan a felső vízréteget fésülöm a gumicsalikkal. Nemsokára újabb kapás. Ez is makréla. Vagyis… Olyasmi. Én “gyenge makrélának” neveztem el, mert feleannyira sem küzdött. Azóta kiderült, hasonlóan becsmérlő a “rendes” neve is: fattyúmakrélát fogtam.

Egy másik horgászat alkalmával wobblerrel próbálkoztam, akkor azt jobban ették, kettőt is akasztottam de végül egy került csak partra.

Volt egy reggel amikor -rám egyébként nem jellemző módon- már 5 órakor a kikötőben voltam és -a barátnőmre meg abszolút nem jellemző módon- hajnalban kijött velem ő is. Talán ekkor fogtam a legtöbb kékhasút.

Szokásaikban nagyon hasonlítanak az itthoni sügérhez ezek a halak. A pici gumikat ugyanolyan agresszívan támadják, és ugyanazokat a helyeket szeretik. Mindig valami tereptárgy mellett vannak, és a fenék közelében tartózkodnak. Amiben különböznek, az az, hogy többnyire magányosan állnak, nem csapatban. Talán őket sikerült a legjobban kiismernem, összességében ezekből fogtam a legtöbbet.

Sügérvadászat hajnalban, teljes beleéléssel, már-már elvegyülve a helyiekkel 😀 :

A várva-várt makréla viszont elmaradt. Pedig ott úszkáltak sokszor előttem, de csak lekövették a csalikat. Viszont fogtam pár érdekes, számomra új halat. Valami gébféle lehetett, de ez felszínközelben (is) vadászik az ivadékhalakra. Szúr, mint a fene, mindenhol tüske van rajta és sosem nyugszik meg, alig lehet megfogni.

(Közben megtaláltam a neten. Ezek pókhalak. Elég veszélyes a mérgük, ami a tüskékben van, azt olvastam, akár halált is okozhat. Szerencsém volt, hogy nem szúrt meg jobban!)

Úgy tűnt, a reggelek jobbak az estéknél, bár gondolom az apály-dagály is befolyásolja ezt. Például egyik este ezernyi kishal úszott be a strand kavicsos részére. (Máskor fele ennyi sem volt.) Néha lehetett látni egy-egy rablást köztük, de nem dobtam rá. Bizonyára követik őket a ragadoz halak, meg a tintahalak, gondolom ezek közül lehetett valami, bár azt nem tudom elképzelni hogy rabolhat egy tintahal. 🙂

Úgy vettem észre az esti peca itt többnyire a tintahalról szól. A mólóról és a kompkikötőben dobáltak speciális tintahalcsalikkal, amik elemlámpával megvilágítva zölden foszforeszkálnak. Meglepően eredményesek voltak, kétszer is láttam, hogy fogtak velük. Az én “sima” wobblereim azonban érintetlenek maradtak.  Volt nálam világítópatron (bár piros színű), azzal próbáltam a nagyobb twistereket megspékelni, de nem volt rá kapásom. Egy szlovén sráccal -aki szintén tintahalazott- egyszer beszéltem pár szót. Tőle lestem el, hogyan is megy ez a dolog. Egyszerűnek tűnt. Fogta, a világító csalit bedobta, aztán hagyta süllyedni, néha mozdított és tekert rajta. Egyszer csak rajta volt a tintahal.  Ezt épp az orrom előtt fogta.

“It change it’s colour! It was brown!” Mondogatja a srác. És tényleg: barnáról átlátszó-fehérre váltott. Ők egyébként megeszik, mert mindig elvitték. Én étteremben ettem egyszer kíváncsiságból és tényleg finom. Mondjuk, túlságosan mókás állat ahhoz, hogy ha fognék akkor elvigyem. Próbálkoztam végig a nyaralás folyamán egy “sajátot” elcsípni, de csak nem sikerült fognom.

Gyorsan eltelt az egy hét. Ezalatt sokféle módon próbálkoztam és elég sokféle halat is sikerült fognom. Kicsit felül is múlta a várakozásom ez a sokszínűség. Ha lesz még lehetőségem kijutni, biztosan viszek legközelebb nagyobb csalikat és kicsit keményebb cuccot.  A tintahal wobblert meg biztosan nem felejtem ki!