Rothadt banános felszínizés

Talán bevezetőnek azzal indítanám, hogy egy rekeszben hagytam a kis wtd-t és a nagy banán wtd-t tavaly a topwater szezon végén. Pár napja, készülvén a hétvégére, kinyitottam a dobozt, és láttam, hogy csodálatos ámde váratlan dolog történt: az anyabanán wtd-m lefialt!

Testük az apjuké, bőrszínük az anyjuké. Én meg elneveztem és elláttam matricával őket: “ASP bananas”.

Egyet megtartottam, a többi gazdát keres! Persze csak fogzás után.

Az első felszíni pecára idén néhány nappal a “hivatalos nyitány” után került sor. Merthogy én a Mátrában bringáztam.Amit, bár nem mondom, hogy megbántam, de folyamatosan csilingelt a messenger Steve süllőitől és Zoli balinjaitól…is. Úgyhogy kissé demoralizálva másztam meg azt a kb. 1500 m szintet aznap…

Mert bár szeretek kerékpározni, de azért egy jó kis topwateres balinozás tükörvizen, mikor zabál, na az semmihez sem fogható!

Szóval néhány nap csúszással érkeztem a Balatonhoz, akkor is már csak este. Persze megjött a szél és beborult az ég, ahogy az lenni szokott persze, mire vízre szálltam a kajakkal. A szélirányt figyelembe véve kerestem egy nyugodt öblöt, hátha oda mentek a balinok a hullámok elől menedéket kereső küszök után. Gyorsan igazolódott az elképzelésem.

Kegyetlenül levadászta a felszínen cikázó fiatal, ámde kissé rothadt banánt. Anno az anyabanán is bizonyított, de tudtam, egy kisebb példány hamarabb hozza a sikert. Amire figyelni kell, hogy érett, sőt kissé túlérett legyen. Ezzel azok a balinok is megfoghatók, akik már bekajáltak halból. Vágynak egy kis desszertre még, erre a kulcsingerre hat a wobbler.

Rögtön a baller után csörög a teló, Zoli az. Kérdezi merre vagyok. Én elhadarom rosszul. Ez még kétszer megismétlődik, ez kilométerben kb. 3 Zolinak. Hiába, ha eszik a balin, az összes többi neuronom letilt az agyamban.

Nemsokára azért odatalál. Közben a betoccsanó és megmozdított ASP banánt újra telibe trafálja egy őn. “Szép volt!” Hoz egy ismerős hangot a szél, de nem látok senkit.

A halat eleresztem, ekkor megint csörög a mobilom.

Z.:-Itt vagyok!

T.:-Hol?

Z.:-Szemben!

T.:-Nem látlak!

Z.:-Ide nézz pont szembe!

Ekkor észreveszem Zolit a lekerített telek út felöli oldalán kapálózva.

T.:-Balra be tudsz jönni!

Be is jön, sőt egy pillanat alatt beveti magát a vízbe. Kap egy ASP-banánt a múltkori Boblerért.

Z.:-Erre jöttek?

T.:-Igen! 😃

Szórjuk a vizet, de nem tart 20 perce sem a peca, jön az orkán meg a viharjelzés. Húzunk kifelé, már esik is.

T.:-Segítesz elvinni a kajakot a kocsihoz ? “Kicsit arrébb” tettem le. Cserébe elviszlek haza!

Z.:-Persze, de gyerünk ez durva vihar lesz!

Megyünk. Sietünk. Futunk.

Eső. Szélvihar. Jég. Nem, ez nem lehet jég… De jég bm! Tényleg… Megint eső. Futunk. Kajakkal. Sokat…

Z.:-Mit is mondtál? Nincs messze a kocsi?

T.:-Háát nem ismerem a környéket, olyan egyforma minden utca.

Z.:-Nincs messze, 500 m. Jégesőben. Futva. Kajakkal!!! Azt hiszem egalban vagyunk a messengeres képek miatt! Sőt majd ha hazavittél! Na mivan nem nyitod ki?

T.:-O-ó!

Z.:-Mivan?!

T.:-Háttő van egy kis gond…a feleségemnél a kulcs, csak ő már visszament a szállásra.

Eső. Futás. Kulcsátvétel. Visszafutás. Beszállás. Mentőmellényre ülés csuromvizesen. Vizes szemüvegtől semmit se látás közben vezetés. Röhögés.

Folyt köv.

Reklámok

Rothadt banános felszínizés” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s