Dunai peca, hal nélkül

Most nem volt szotyibontás…

Ugyanis nem fogtam semmit. Bár lehet, hogy azért, mert nem bontottam ki. Ezt már sosem tudom meg.

Egy dolog azonban biztos: bent, mélyen a Szigetközben annyi a szúnyog, hogy azt semmiféle jelzővel nem vagyok képes leírni. A máskor hatásos riasztókat le se sz@rják, vagy öt csípte csak az alkarom néhány méter bozótharc után. Pedig 2-3 réteg kenőcs volt rajtam. A kő végén még rosszabb volt a helyzet, ezért megfejeltem a krémréteget sprayvel  is. Csöpögött rólam a szúnyogriasztó. A kenőcsre fújt spray már úgy-ahogy ért valamit, de még mindig csíptek. (Tehát melyik fog szaporodni? Amelyik átcsípi a 3 réteg kenőcs és 2 réteg spray keverékét! Tagja lehettem egy természetes szelekciónak, ami még agresszívabb szúnyogokat fog eredményezni. 🙂 )

Jelentem, a DEET bőrön keresztüli abszorpciójával, függetlenül a felhasznált mennyiségtől, lehetetlen a szervezetbe halálos mennyiséget juttatni.

Ennek ellenére jó volt kint lenni. Az áradás óta nem voltam itt. Érdekes volt látni, hogy mennyi hordalékot hozott a víz és hogy megváltozott a hely. Persze lejjebb ez normális, ott hozzá vagyok szokva, de itt, ezen az ember által megerőszakolt Duna-szakaszon ritka az ilyen. Most a szokásos, a megérkezés utáni néhány perces szemlélődésem, amolyan áthangolódási periódus, elmaradt. Hiába próbáltam volna nagyokat szippantani a dunai ártéri levegőből, csak fele arányban jött a levegő, a másik fele szúnyog volt. Így gyorsan kezdtem is dobálni. Néha egy-egy brutális balinrablás törte meg a vizet, itt-ott pontyok, keszegek fordultak. Először még azt gondoltam, hogy ez bizony jó kis horgászat lesz… Látszott, van hal a helyen. Mit ragozzam: a négy órás peca alatt egy normális kapásom sem volt. Miután besötétedett, akasztottam valami keszeget wobblerrel… Felszíni csörgős vacakkal… Úgy látszik ez az év a wobbleres keszegeké. 🙂 Végül nem sikerült megfognom, de az előző pár horgászat alatt azért partra került néhány szebb jász, pár kisebb domi és balin.