Kb. egy hete vagyunk már a szigeten. A COVID19 pánik maxon pörög, a konzuli honlapra kitettek, hogy minden magyar állampolgár lehetőség szerint hagyja el az országot, mert a később a hazautazás lehetősége bizonytalanná válhat. Mivel én és a feleségem sem vagyunk egy túlzottan beszari típusok és könnyen feladjuk a konformizmust a kalandokért cserébe + körbenézve per pillanat nem tudtam volna jobb helyet találni a bolygón a létezesre, hát maradtunk.
Nyilván a szállasadónkkal beszéltünk, a napi hőmérőzés megmaradt, eleinte vonakodtak de aztán beleegyeztek, hogy maradhatunk még. Úgy egyeztünk meg, ha zárják a szigetet, szerveznek egy “speed-boat”-ot ami direktben Maléba visz a reptérre. Legrosszabb esetben max. átfoglaljuk a repülőt ha közben a légitársaság törli a járatot. Nem gondoltuk túl, mert minek is… Majd csak hazajutunk valahogy!
Sokkal jobban foglalkoztatott a GT fogás kérdése. A napok óta tartó kérlelés végre sikerrel járt. Nem húzom már tovább én sem a sztorit: Reggelre szerveztek nekünk egy motorcsónakot jackfishre! Ők így hívják angolul a trevally-kat (ilyen a GT is). Az időpontot sikerült félreértenem, mert a “6kor kelj fel” valójában azt akarta jelenteni, hogy 6kor indul a csónak. Reggeli dörömbölés és egy “5 minutes, ok?” adta tudtunkra ezt a kis félreértést. 😀 Ez így gorombának hathat de higgyétek el, ismerve a helyieket, semmi rendkívüli és bántó nincs ott az efféle kommunikációban. Amúgy se a nyugati turisták zöme által elvárt seggnyalásért mentünk!
Mivel összekészítettem mindent, ha nem is 5 de 10 perc múlva vízen voltunk! Olyan pillanat volt ez amire egész életemben vártam, minden túlzás nélkül ki merem jelenteni! Egy jó tíz percet csapattuk neki befelé a széltől elég hullámos Indiai-óceánon, utána hirtelen elvették a gázt, és kb. kilöktek a csónak orrába az izgatottságtól, hogy ott-ott, dobjál! Kicsit hülye érzés volt először ez a gájddal horgászás, kb. mint mikor “a pestit” kiviszik “a faluba” disznóvágásra. Na de aztán szerencsére nem irányítottak tovább, gondolom látták, nem most van először horgászbot a kezemben. Fura, de én is gyorsan megszoktam: édesvíz vagy tengervíz tök mindegy, a halak azok halak! Kiszúrtam én is a rablásokat, spricceltek a szardíniák ezresével. A handmade jigben bízva, azt teljes erővel az irányukba küldtem. Kb. 3. dobásra erős ütés, majd egy fél másodperc múlva, mintha hátba rúgtak volna, úgy indult meg a hal!
Kapaszkodtam egyik kézzel a botba, másik kézzel a hullámokon billegő hajóba. A 6 kg körüli fékerőnél visítva adta a zsinórt az orsóm, a bot karikában. Még beljebb húztam a féket, ekkor sikerült lassan megállítani a halat, és pár hasonló de rövidebb kirohanás és pumpálás után a csónaknál volt. Borzasztó erős állat, de viszonylag gyorsan kiadta az erejét.
A csupán 5-6 kilós mérete ellenére sem tudnám igazán édesvízi halhoz hasonlítani, talán egy 20-30 kilós busa húzhat így. A bot 150 grammos, az orsó 6500-as, a zsinór 38-as fonott, 1 mm-es hardmono előkével. Betámasztva, erőből tartva, húzva. A maldív csali sikerének nagyon megörültem, de gyorsan el is tettem emlékbe, nem sokan dicsekedhetnek kézműves maldív jiggel!
Ezen kívül a sajátjaimnak is akartam esélyt adni, így felkerült a kék makréla színű stickbaitem. Nem sokat kellett dobnom, néhány kapás meg barrakudatámadás (kb. sose akad meg csak összekarcolja a wobblereket a tűhegyes fogaival) után végre jött az ütés, de most mintha páros lábbal rúgtak volna hátba! A hal úgy megindult, hogy rá kellett fordítania a kapitánynak a hajót, hogy ne húzza át a motor csigáján a zsinórt. Én persze a korábbi hal után véletlen 7-8 kilóra beszorítva hagytam a féket, így örültem, hogy a csónakban maradtam. Kapaszkodás ezerrel, botba, hajóba! A hal baromi keményen küzdött, de sikerült felőrölni az erejét: a tiszta vízben lassan felsejlett, hogy GT-t akasztottam. A csónakba emelést követően kb. azt éreztem, mint mikor megfogtam a 9-es süllőm: na, most már meghalhatok! Bővebben, az említett süllő volt az egyik álmom, ez meg a másik. Azóta semmilyen nyomást nem érzek peca terén. Persze hajt az ösztön de baromira nem izgat a sokadik 1,5 kilós balin megfogása…. Minek?
Na szóval visszatérve: fogtam egy GT-t az indiai óceánon saját wobblerrel. Kell ennél több egy horgásznak? Méretre nagyobb volt mint a bluefin trevally volt, de talán a 8 kilót sem érte el! Ezeknek a halaknak az ereje és sebessége semmihez sem mérhető, mintha egy atomreaktor működne bennük. Brutálisak!
Ezután kicsit megerősödött a szél, nagyobbak lettek a hullámok, de a halak aktívak maradtak. Viszont valahogy a víz alá húzott csalikat nem ették. Készítettem szintén direkt ide egy wtdt, a Navy Seal nagytesóját a Seal Boss-t: abachi test, 1,2 mm vegigmenő, gondosan epoxyba ágyazott huzalozás, 6 réteg gyanta 130 mm hossz. Már repült is a szardíniák közé. Szakaszosan, de gyorsan húztam be, simán betekerve, nem úgy mint a wtd-ket szokás. A csali a kialakítása miatt szépen csapkodott, kóválygott a víztetőn, nagy lármát csapva mint egy popper, ugyanakkor gyorsan tudtam húzni, így a halaknak nem volt ideje megnézni. A hatás nem maradt el: fröcskölős rablással szedte le egy bluefin. Őt is megfogtam, ekkor már tele voltam kék zöld foltokkal a betámasztott botvég miatt. Közben a kísérőim egyike is dobált. A 2. trevally után nem bírta cérnával az angolul jobban beszélő fickó: viccesen mondta hogy “Siraaj kapitány ki akar hívni, nem foghatsz nála több halat!” Kész voltam, imádtam! 😀 😀 Meg is ajándékoztam őket 1-1 tengeri Navy Seal Boss csalival! (Majd látjátok a videóban, örültek neki.)
A kapitány fogott is kis idő múlva egy gyönyörű vörös snappert. Ők inkább ezekre pecáznak, mélyebben, lassabban vezetve a wobblerek. Míg a trevallykat az óceán balinjainak tudnám leírni, a snapper egy rejtőzködő, lesből támadó hal, mint a csuka, azzal a rossz tulajdonsággal, hogy a préda megragadása után azonnal visszatör a korallok közé. A velük való harc igazi test-test elleni küzdelem, a fentiek miatt ugyanis egy centi zsinórt sem szabad nekik engedni! Egy későbbi videóban majd megmutatom, de most térjünk vissza a kikötőbe halat pucolni. Ez is egészen szürreális volt, GT-t pikkelyezni… Szívem szerint visszaengedtem volna őket, annyira gyönyörűek voltak, főleg a bluefinek, de ezt itt most nem tehettem meg, így követtem a helyi szokásokat, besegítettem a feldolgozásnál, a helyieknél nem kis elismerést vívva ki ezzel.
Az álom teljesült, nézzetek meg a videókat is! A 4. rész “hamarosan”. 😀
WOBBLERMÁNIA 