Sokat gondolkodtam közzétegyem-e ezt az írásom. Nem is az állítások, inkább a lehetséges félreértelmezések miatt. De szerintem erről is beszélni kell.
Vadvízbuzik. Komolyan szembejött ez a jelző féjszen. Hangosan visítottam fel. Hogy a kíntól vagy a nevetéstől azt nehéz lenne megmondani. Pergetőtavak. Egyre-másra jönnek szembe a hirdetések. Ennyi meg annyi csuka, süllő, harcsa stb. került bele, lehet “pergetni”. Mindenkinek garantált az instant fogás. Mert ez ilyen instant világ ám!
Szóval valaki magyarázza már el nekem (a kérés költői), mi a jó abban, hogy egy szarrá telepített tavon ő lesz aznap a 3. aki megfogja azt a szerencsétlen jobb sorsra érdemes kapitális méretű csukát? (Hátba akadva.) Most komolyan. Kimész. Nagyon tudományosan márkás (nagyon fontos!) pergető mezben, a hozzá illő sapkával. Bedobod a szintén nagyon tudományos csalidat fogsz egy csukát amit aztán jól lefotózol és ügye kíméletesen visszaengeded “éltető elemébe”, hogy aztán 2 nap múlva újra szájba verje a következő “sporttárs”. Leggyalázatosabb, ha a fogás marketing célból “muszáj”. A nyomorult halnak esélye nincs se elbújni se elhagyni a területet, szaporodásról nem is beszélve. Manapság kell az azonnali siker. “Nincs időm kivárni vadvízen”. Ez a leggyakoribb indok. Nos ez szerintem nem olyan nagy baj és ez esetben van is egy ötletem: keress más hobbit! Kb. ugyan az, mintha egy hosszútávfutó mondaná, hogy neki nincs ideje ezt lefutni, inkább autóba ülne, és a cél előtt 500 méterrel tegyék ki, onnan befutna.
Morális kérdéseken túl vannak aggályaim a halak szempontjából is. Nem tudom mennyire szerencsés dolog ekkora halakat ennyire kicsi vízterületen összezsúfolni. A felvetés nyilván megint csak költői. Semennyire. Arra is kíváncsi lennék, hol lehet “előnevelt méteres” csukát vásárolni ekkora mennyiségben…
Ezek élőlények, nem gumikacsák. Hajtja őket az ösztönük és folyamatos stresszben élnek a kis hely és az állandó zaklatás miatt. Ez olyan mértékű meggyalázása a természetnek és a halnak ami így a fene nagy civilizált 21. században nem lenne megengedhető. Kb. ugyanaz mint mikor kiengednek 200 előnevelt fácánt és halomra lövik a vadászok. Hányinger.
Na ennyi vóna, csak úgy gondolatébresztőnek.
WOBBLERMÁNIA 
Valahogy így. Nekem pár hét múlva lesz 50 éve, hogy engedélyem van. Még emlékszem az első peca botomra és sok más felszerelésemre. Végigjártam a horgász “ranglétrát”. Sok módszert kipróbáltam. De valóban aki most kezd és van elég pénze (miért ne lenne) sokkal gyorsabban ér el a csúcsra. Persze még ha ideje is van hozzá akkor meg tényleg meg is fogja a halakat. Ez a felgyorsult világ nincs mit tenni ellene. Talán csak az maradt, hogy elbújunk egy vadvíz csendes ágán és jól kihorgásszuk magunkat.
Örülök, hogy 1-1 régi motoros is előtűnik néha a digitális homályból. 🙂
Ez igy van, es ez igy nagyon, de nagyon, de nagyon jol van. Nem szerencsetlen halak szemszogebol, hanem az en szemszogembol. Addig jo, mig a vadvizen szakadt mackonadragos, egyszeru “prolikkal” talalkozok csak, es az altalad leirt divatmajmok elkerulnek. 😊
A pénzesprolik sajnos vadvízen is egyre inkább ott vannak. De erről talán máskor.
Helló!
Akkor megfordítom: hajnali fél négy. Csörög az órád, azt sem tudod, merre vagy arccal, de aztán kitisztul minden, mert tegnap este láttál két jó fordulást, azt mindenképp meg kell nézned ma.
Megérkezel, minden idegszálad érzi a pillanatot, ahogyan odapörköl valami a wobblerednek. Aztán jön a hidegzuhany.
Ott csámpáskodik valaki, aki a kutyája sétáltatása közben látott már Téged ott dobálni. No pláne, még fogni is. Bement a boltba, megvett mindent, teljesen mindegy, mennyiért, megnézett két részt a Jutájbon a “Pergess Krahoncsek Krisztiánnal” sorozatból, aztán hajrá.
Ráadásul pont ott áll és zörög a kövekkel/sóderrel, ahol a hal váltója van.
Ez milyen érzés?
Szerencsés vagy, ha van a környéken másik hely, nem csak ez az egy, és vajon mennyi idő alatt érsz oda?
Dunás vagy, tudnod kell, sokszor harminc perc az egész. Aztán lehet menni hazafelé.
Sajnos sok keserű tapasztalat mondatja ezt velem. Akár a gomba, úgy nőnek ki a földből a jó/rossz pörgetők, és kevés szarabb érzésem van, mint amikor négy-öt ilyen divatból horgászó gyakorlatilag kinyírja a pályát, amiből azért itt mifelénk nincs olyan sok.
El sem hiszed, mennyire örülnék, ha az átlag műlegyes horgász nevetve ki tudná fizetni Szlovéniát, Boszniát, hogy az igazán egzotikus helyekről ne is beszéljek. Mert amíg ezek az emberek ott vannak, – addig nincsenek itt.
Irígység? Lehet. De akkor miért van az, tizen éve jól megfértünk egymással: pörgetők és műlegyesek? Ma sajnos…
Szóval, túl azon, hogy ez a tavi dolog (én most, itt olvastam erről először, nem gondoltam volna, hogy ilyen is létezik) igazából állatkínzás, de ameddig ezek ott vannak – addig nincsenek itt! :))
Üdv, Levente
Szia Levente! Értelek, csak lehet, hogy pont életed dunai sárkányát vitték át egy ilyen lavórba előző nap. Sajnos ezek a dolgok kéz a kézben járnak, nem lehet szétválasztani. Sokan vagyunk sajnos. Vannak helyek ahová csak éjszaka járok, mikor a kutyások, unalmas követdobálós gyerekkel ordítozós családosok, ilyen olyan pergetők meg sorolhatnám rég hazamentek.
Helló Levente!
Éreztem már hasonlót olyan elfoglaltságban, ahol én tartottam magam a tapasztalt öregnek, és a saját elképzelésem hiúsult meg a kezdők, vagy néha kereskedelmi célból megjelent embercsoportok miatt. Lógó orral ballagtam haza, és ugyanaz fogalmazódptt meg bennem mint itt Benned. Amit 10 éve csinálok, azt már nem tudom csinálni olyan helyen, ahol kevés helyre koncentrálódik sok érdeklődő. Vagy utazok messzire, vagy el is adhatom a cuccom, ha nem akarok sorban állni.
A horgászat nekem új. Itt én vagyok abban a szerepben, akiket az előző gondolatmenetben szidni kellett? Persze újnak néz ki a cuccom, mert a használtan vett holmiból is próbáltam szép állapotút venni. Mellényem is van mert kaptam egyet. Lehet, hogy pont én álltam be a helyedre?
Mi az a pont amikor jogot formálunk magunknak így minősíteni azokat akik valamit most kezdtek el? Mert a mi utunk kezdőként nehezebb volt? Meg kellett győzni az öreg Hattori Hansót, hogy beléphessünk a szentélybe? Bezzeg ma mindenki megtalál mindent az interneten.
Az interneten ahol ezt az írást is találtam. Hogyan is kerütem ide? Van ez a blog, érdekes írásokkal. Ez össze lett kötve egy webshoppal ahol csillogó műcsalit lehet venni. Ez a fúzió pedig megjelenítésre kerül a facebook pergetés tematikájú csoportjában, jellemzően egy szép méretes hallal, aminek a szájában a megvásárolható termékek lógnak. Én erre kezdőként rákattintok, mert én is szívesen fognék csukát a Dunából. Végig kattintgattam a fenti online útvonalat, de okosabb és ügyesebb pergető nem lettem, hiába a sok facebook csoport és blog.
A hely ahol leírtad a véleményedet része ennak az új vilgának. Hiába a net és a “Jutájb”, monitor mögött nem lehet halat fogni. Megyek a partra betlizni és tönkretenni más pályáját, pont mint ahogy az enyémet is tönkreteszik mások ott ahol én voltam előbb…
De akkor mi legyen? Haljon ki az emberiség fele, hogy újra elférjünk?
Üdv,
Dávid
Tökéletesen egyetértek a gondolataiddal, s bizony hosszú lenne a lista, amit hozzá tehetnék még én is, s az előttem szólók is! A vadvizi horgaszat egyik legnagyobb öröme nem is a halfogás, hanem a körítés, a csend, a nyugalom, a természet szépsége, az hogy a parton cserkelve leszakad rólad a nyári izzadtság, zsibbadtra marnak a szúnyogok, véres barázdákat hasitanak rajtad a szederindák, arcon csap egy kósza bokor ága, de végre megpillantod a csillogó vizet, s lehet, hogy csak egy 25 centis domolykót tudsz kapasra bírni, de örülsz neki, mert nem egy halneveldei uszonyos, hanem egy igazi vad harcos, s boldogan engeded útjára, miközben nagyot kortyolsz a kulacsodban langymeleggé vált vizedböl….
Na ezt kellene átélni, s utána véleményt alkotni a “vadvizbuzizó” életképtelen lényeknek. De tudod mit mondok? Amig ezek nem szabadulnak ki a folyókra, addig van nyugalmuunk!
Üdv:
Somodi Csabi
A szépségek felsorolással erőst vitatkoznék! 😀 De értelek, persze.
Egyfelől: az én egyszem bátyám mondotta: hülye lennék mászkálni a dzsungelben pár nyomorék halért. Kiülök az XY tóra fogok pár tízplusszos pontyot.
Komolyan hálás vagyok neki ezért.
Másfelől: a napokban, a mellig érő csalánon átkommandózva jött a gondolat. Hálás vagyok a csalánért,dzsumbujért. Megvédi a vizet a fent említett ” nincs rá időm” gyökerektől, valamint sokkal sokkal értékesebbé teszi a csatát, amit ha szerencsés vagyok, megnyerek.
Szeretek vadvizbuzi lenni😃
A szúnyogra is egyre inkább áldásként tekintek a Dunán, mint átokként. Pont az említettek miatt!