Ha műszaki cikket kell venni nálam az általában japán vagy japán gyökerű terméket jelent. A felülmúlhatatlan finom és precíz megoldásaikkal mindig lenyűgöznek. Aztán ott vannak az amerikai termékek, itt meg a stílus és robosztusság ötvözete az, ami feléjük billenti a mérleget. Nálam a német cuccok szinte mindig e két szék közé esnek. A Penn egy német alapokon nyugvó amerikai márka eredetileg, nézzük mit képvisel ma!
Most, közel 10 év Ryobi Zauber “uralom” után szerettem volna egy más orsót. Nem másikat, mást. Méghozzá egy nehezebb pergető kombó összeállításához. Elsősorban harcsához, csukához, késő őszi süllőpergetéshez és 1-1 tengeri kalandhoz a jövőben. Emellett, mióta viszonylag sűrűn felbukkanok a Velencei tónál és egyik jelenlegi orsóm sem túl hálás a kajakban gyakran ráfröccsenő ásványi sókban igen gazdag vízért, oda is szerettem volna valami mást kipróbálni. Még egy gondolat ide: a tó vize olyan szinten marja a fémeket, hogy tapasztalataim szerint nagyjából felére redukálja egy tekerő élettartamá. Ez hatványozottan igaz a nyitottabb multiorsókra.
A sósvízállóság, minőségi kivitelezés, robosztusság, relatív megfizethető ár közös metszéspontja egyértelműen a Penn Spinfisher orsót emelte ki a többi közül. Igazából nem is emelte ki… ebben az árban nem sok vetélytársa akadt! Amerikai orsóm úgysem volt még, lássuk mit tud!
Mikor kivettem a dobozból, első blikkre az volt az érzésem, hogy… nehéz. 🙂 De ez egy ilyen szakma, 4500-as, nagy halakra tervezett full fém orsóról beszélünk. A színe, hát ízlés dolga, nekem ez az arany annyira nem bejövős, de végülis, így kézben tartva már azt mondom, hogy megtetszett. Főleg, hogy semmi gagyi műanyag krómozott alkatrésznek meg álcsavarnak (ami mostanában igen drága orsókon is fel-feltűnik!) nyoma sincs. Ami arany színű, az anodizált alumínium.
Az alábbi képen a dob felső peremének átmérője látható.
Részletesebb általános leírásba nem mennék bele, fent van minden infó a gyártó honlapján, akit bővebben érdekel, rákereshet. Minden orsóm a megvétel után egy 0 kilométeres szervízen esik át: gyári zsír ki, műszerolajjal higított lítiumos zsír be. Sok zsírt kipróbáltam már, de ennél jobbat nem sikerült még találnom.
A dobot levéve feltűnik, hogy a fékrendszer a dob alsó felén helyezkedik el, gondolom jobban védve van itt. A fékje valami brutális. Nagy fékerő tartományban (2-3 kiló és fölötte) is olyan szépen és egyenletesen adagol, hogy öröm hallgatni. Letapadásnak nyoma nincs.
Ami mindenképp említésre méltó, az a 3 (azaz három) helyen alátámasztott bronzcsiga. 2 óriási méretű csapágy és belül még egy furat. Ami ugyan nincs perselyezve, de mivel 2 csapággyal alá van támasztva a csiga, ennek nincs is itt jelentősége. És ezen felül még ott a tűgörgős visszaforgásgátló is!
Tovább haladva a másik nagy pirospont az acél betekerős meghajtásra ráöntött tányérkerék és a dobemelő kulissza anyaga. Ugyan spiáter öntvény, de ilyen, szinte tükörsima, és keményebbnek ható minőségben még nem találkoztam ezzel az anyaggal. Egy kicsit el is bizonytalanodtam, hogy nem alumínium-e, annyira megzavart.
No itt már tényleg örömtáncot jártam, hogy nem hiszem el, hogy ilyen orsó létezhet a 21. században. Ésszel összerakott, sallangmentes, szervízelhető… tökéletes. Egy csavar volt hátra…
Nos igen, túl szép lett volna, hogy igaz legyen! Csak belecsempészték az elavulást. Az avatott szem bizonyára észreveszi, de a kevésbé hozzáértőknek leírom, hogy a dobemelő fogaskerék nincs csapágyazva, sem perselyezve. Csak úgy fém a fémen.
Ennek ellenére, sok gyártó megirigyelheti így is! A gyakori kenőanyag cserével azért ez jól kordában tartható.
Összességépen, ha valaki nem finnyás a tömegre, szeretne egy megbízható, robosztus jól összerakott, erős orsót, ami ráadásul a kosz és a víz ellen is védett, bátran ajánlom a látottak alapján! Most min. fél év tesztelés következik, aztán megírom mit is tud a kurbli élesben.
WOBBLERMÁNIA 