Harcsák a Dunából 2. rész

Egy sólyapályán állok. Sötét van de a csillagok fényétől messzire fénylik a vízfelszín, így minden apró rezdülést látni. Nagy a csend a parton, de a víz az nagyon él! A sólyázóhely betonja szépen megdobja a ráfolyó vizet és a visszaforgó kavargó-örvénylő burványa jó menedékhely a kishalaknak az erős sodrás elől. Idegesen viselkednek, nem véletlenül: buffanós rablások és tolóhullámok sora jelzi: egy egész csapat harcsa bukkant a pihenőhelyükre.

Türelmetlenül kotorászok a dobozban, mert elég nagy jószágok köröznek a visszaforgóban. Persze az erősített horgos csalik otthon vannak. Turkálok tovább. Kéne már dobni is, a fenébe! Előszedek egy felszínközelit és elkezdek dobálni. Lassan húzom, tolóhullám, üti-vágja a hal de nem akad. Ezt még eljátszuk egy párszor majd hirtelen világosodni kezd.

Fekszem. Kipattan a szemem, elaludtam! Asztak…! Csak álmodtam az egészet!

A hajnalról tehát lecsúsztam, így a délben indítom a motort és megyek ki balinozni. Nagyon meleg van, ezért a cipőt lerúgva egy kőre ülök, amiről belógatom a lábam a vízbe. Nem kell sokat várnom, megjönnek a balinok és hajtják a kishalakat. Nem eszik meg a felszínit így egy ducibb minnowt teszek fel. 3-4. dobásra a lábamig követi majd durr! odavág neki! A tiszta vízben végig láttam az akciót.

A következő fél órában jobban megelevenednek: felszínivel is kijön egy, méghozzá propra.

Bocs a képek minősége miatt, de mostanában, hogy az egyszerre magamnál tartott csalik számát is redukáltam, csak a kis kompaktot szoktam becsúsztatni a zsebembe. Utólag már bánom, de akkor ott sokkal kevesebb nyűg.

No, a balinok lassan jóllaktak én meg megéheztem, így mindegyikőnk eltávozott a kövezéstől.

Estére újabb horgászatot fontolgattam, mégpedig egy olyan helyre ami harcsás hely hírében áll. Kiérkezve a sajnos egy túlparti buli dübörgése vettem el a kedvem. A basszust a mellkasomon érzem. A halak sincsenk oda érte, gondolom őket zavarja is a rezgés. Nem tudom megérteni nagyon azokat akik a Duna partra jönnek ki bulizni. Miért keres valaki egy csendes helyet ahhoz, hogy aztán a városból magával vigye oda a zajt?  Úgy veszem észre, az emberek félnek a csendtől és az egyedül léttől. Nem tudom miért van ez. Ahogy az autóban is kapásból indítják a rádiót beszálláskor, úgy hazaérkezve, vagy ébredés után is reflexszerűen kapcsolják be a TV-t. Mindegy, csak ne legyen csend. Talán félnek meghallani a saját gondolataikat, ezért igyekeznek mindig másra figyelni?

A Laposfarkú kerül a kapocsba, húzom a kő felső részét, kocogtatja a köveket. Egy helyen sejtem a halat, ott ahol van egy kis víz alatti kőpad, rézsű. De nem áll rajta most süllő. Hogyan is állna ebben a hangzavarban, ahol a 90-es évek leglja váltogatja egymást. Egyszercsak halkul a zene, majd elhallgat. Óvatosan átkúszok a kő alsó felére, ahol mélyebb a víz. 3-4 dobás, majd a semmiből ront a csalira egy vízisárkány.

Egy darabig persze azt hiszem, hogy harcsa az előző napok fogásai miatt. Elég jól is küzd, de gyorsan kikormányozom és tarkón ragadom. Rövid fotózás után útjára engedem.

A dübörgés újra erősödik, így indulok. Elég volt, jó volt. Mint mindig.

Ja igen, harcsa. Na az most nem lett, de ez a szép az egészben, a meglepetés. Aki azt mondja, a horgászat unalmas, az biztos, hogy sosem próbálta még úgy igazából. Űzök néhány extrémnek mondott sportot de egy süllő rávágása vagy egy topwateres balinos akció képes legalább akkora adrenalin fröccsöt előidézni mint az adrenalinhajhász sportok legkiteljesedettebb pillanatai.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s