Duna-túra 6. nap

A reggeli kelés talán most volt a legkönnyebb. Szép időre ébredtünk, a táborbontásnál sem kellett már annyira vigyázni hogy mindent gondosan elszeparáljunk, megkönnyítve az esti újbóli táborállítást. Gyors szedelődzködés, Zoli kicsavar egy balint… khm… szóval igen, a tegnap esti süllővel együtt már kezdett sok lenni. 🙂 Indulás! Még vöröslik az ég, mikor már vízen vagyunk és  nagy reményekkel lapátolunk az utolsó nap első órájában. Kiváló vízállás, enyhe áradás. Egyedül a folyamatosan forgó szél tehet keresztbe.

Hoppá! Mi az ott a parton? Egy fólia sör!

Gyorsan kieveztem érte a fősodorból. Valaki vicces kedvében lehetett, mert a messziről érintetlen fólia sör üres volt. Egy kis lyukon keresztül szedték ki és rakták vissza a dobozokat. 🙂 Azért nem a Dunába kellett volna dobni… Elrúgtam hát a hajót a parttól, majd újra a folyó közepe (és vége) felé vettem az irányt. A zsákmányszerzés így negatív energia mérleggel járt. 😀

Süt a nap de erősödik a szél és néha délibe fordul, nagyon kéne már pecázni, mert ha ez így folytatódik nem kell halat fogni. Sok már nincs hátra szerencsére, hamarosan dobhatjuk az elsőket.  Jól meghúzzuk a délelőttöt, így talán még időben érjük el a szakaszt. Megállunk egy frissítőre egy part menti büfénél. Húzóra letoljuk a fél liter rostos cukros-kemotox izű löttyöt. Jól esik azért, mert legalább hideg. Nyarat idéző kánikula van.

Zoli még elszórakozik a büfés kutyájával, bár ha jól emlékszem a kutya követelte ki, hogy játsszunk vele, majd útra kelünk, majdnem egy német juhásszal a fedélzeten. Nagyon be akart volna szállni. 🙂 Ebben a melegben a zátonyokon sejtettük a balinokat, így a következőt vesszük célba.

Kajakból fogtam még kikötés előtt egy méreteskét, majd a zátonyról nem sokkal később Zoli folytatta a sort.

Igazi dunai életérzés:  hűsölés a vízben, közben balin a horgon

A fenti kép, a fenti pillanat volt nekem a túra csúcsa.

Zoli taktikája még mindig a kis csali, finom szerkó. Követi is neki még vagy 3-4 hasonló 30-40 közti óvódás az előző halát. Az elgondolás logikus, hiszen apró még a tálálékhal.

Én azonban inkább fölteszem a tigrismintás “trill”-em. (Valahogy el kéne neveznem már.) Meg is lesz az eredménye, egy szebb 1,5-es jószág formájában.

Sajnos nagyon csúnyán akad, ömlik belőle a vér. Kicsit értetlenül állok a dolog előtt, mert a hátsó horog fogja a szája szélét csak. Valószínűleg mélyre kapta, csak átakadt szájszélbe. Megpucolom gyorsan majd a kajak aljába rakom, ahol mindig éri a hajót a víz. A kb. 20 fok körüli hőmérsékleten estig talán nem romlik meg (valóban nem lett semmi baja).

Zoli még fog egy (több?) kisebbet Gpepp csalival, de ekkorra már szétzavarjuk a csapatot, így úgy döntünk csorgunk mi is utánuk. A pezsdülés is áradásba fordult, egyre több az uszadék. Szedéseket látunk, Zoli önkívületi állapotba kerülve ismételgeti minden szedésnél, hogy “ott szed a jász, ott szed a jász”, de már annyiszor találkoztunk velük és mindeddig eredménytelenül, hogy kijelentem: “Én nem horgászom jászra.” 1,5 percig állom is a szavam, aztán egy szedés után bukó hal látványa meggyőz az ellenkezőjéről. Apró wobblerekkel próbálkozunk, de nincs jelentkező, így felteszem a duplaterelős csalim, a kóválygós mozgása hátha felkelti a figyelmüket. A kishal színt választom, ha már a sötét wobblerek nem vezettek eredményre.

3. dobásra jön (a közhely) az elemi erejű rávágás. Feljön azonnal, majd egy jó 20 perces csata veszi kezdetét. Kidobom a horgonyt, mert háttal nem akarok sodródni. A hal folyásiránynak húz, de vagy 20 métert, rúgdos, tekereg, de tartja magát a mélyben.

Zoli közben megörökíti a csatát

Jó 3-5 méteres kirohanásokat produkál és mikor végre a kajak mellé kerül, újból elugrik vagy 10 métert. Zoli is érzékeli, hogy ez már jó hal lesz, így evez vissza fotózni, segíteni. Pergetős matracot és merítőt helyszűke miatt nem hoztunk, egyébként jó hasznát venni a kajakban mindkettőnek. Ledobom a lábamra a mentőmellényem hát, bevizezem, hogy legyen mire tenni a halat és ne verje össze magát, meg az én lábamba se húzza bele a horgot.

Egy a gond, hogy még mindig nem akar feljönni. Tudom, hogy nem kabátos, és láttam, hogy jász, de nem sejtettem, hogy ekkora. Tovább folyik a küzdelem és reménykedem, hogy kitartanak a kis Ownerek. Egyre rövidebb már a póráz amin szaladgál és végre csak felsiklik a víztetőre a hal.  Egy átlagponty méretű jászkeszeg képében. Szabályosan megijedek tőle. Alányúlok, leteszem a botot, majd két kézzel óvatosan kiemelem a mellényre. Óriási! Zoli szerint olyan mint egy bojlin hízott kockatavi tükrös. Ő 2 kiló fölé tippeli, én a hasa miatt biztos vagyok benne, hogy legalább 2,5-es. Ijesztő, ronda zsíros jász! 😀

Sokat nem gyönyörködünk benne, dob egyet magán, a horgokat a lábamon fekvő mellénybe húzza (ugye-ugye!), ő meg újra szabad. Amúgy is erre a sorsra jutott volna. Mondom Zolinak, hogy vissza kéne evezni, csorogni még egyet mert nem vertük szét a pályát, jóval alatta fárasztottam, de végül úgy döntünk, hogy tovább állunk, hisz jópár hasonló hely lehet még előttünk. Zolit szabályosan sokkoltam a hallal és ki van akadva, hogy ő mióta “jászozik” én meg dobok hármat, meg, hogy az én “fekás” wobblerem ette meg nem az ő “jászos” wobblerei közül valamelyiket. 😀 Hiába magyarázom, hogy az nem “fekás” wobbler. 😉 Meg amúgy sem én Vén K_rváztam le először a Dunát… Óvatosan kell bánni a női lelkekkel. 😀

Tehát csorgunk tovább, jó a kedv. Egy ruganyhoz közeledünk, mivel én vagyok jó pozícióban én dobom az elsőt wtd-vel. Mellévág! Másodikra viszont telibe bombázza egy balin! Nem látom Zoli arcát, mert mögöttem jön, de azt hiszem élesítette a torpedókat a Tarponon…

A túra egyik legszebb, ha nem a legszebb balinját fogom meg. Viszont torokra szívta a wtd-m így nem foglalkozva a képekkel, összesen ezt az egy életlent kattintjuk majd minél előbb megszbadítjuk a horgoktól és útjára engedjünk. Nem akartam, hogy úgy járjon mint a társa, úgyhogy ezt a halat most képzeljétek el. Szép volt. 😛

Csorgásból dobálunk tovább, én még mindig wtd-zek. Fogok egy kölökbalint. Alig háromszor nagyobb csak a 8 centis csalinál. Ritkán fogok felszínivel ilyen kicsit. Ezt nem posztolom. 🙂

Egy újabb zátonyon kötünk ki, ahol gázolva próbálkozunk tovább felszíni és felszín alatti (háhá) csalikkal. Mikor én már kezdem feladni, Zoli fog egy szebbet a balatoni gyilkos popperével. Én meg készítek egy reklámfotót az eksönről:

😀 A Duna ezzel a hallal be is fejezte bőkezűségét, a felerősödő déli szél “nem igazán kedvez” nekünk a továbbiakban.

Indulunk tovább a kikötési ponthoz, ahová estére jön értünk az asszonykám. Zoli kocsijával, mert az enyém még Győrben van. Fel is hívom, hogy minden oké-e:

-Helló! Akkor este 7-re eljössz értünk?

-Aha! Bár sosem vezettem még ilyen kocsit. Gondolom, csak megtalálok rajta mindent!

-Persze, biztos, ez is ugyan olyan mint a miénk, KÉK! Úgyhogy nem lehet gond! 😀

Kapok pár osztást a kis viccelődésért, aztán nevetve letesszük a telefont. Zoli is röhög mellettem. Kék! 😀 Na akkor keressünk még valami jó helyet mert már lefelé megy a nap. Egy helyen szedéseket látunk (“Ott szed a jász!”), kikötünk, dobjuk a visszaforgót, de semmi. Zoli stratégiát vált és újabb két strigulát húz a túrán fogott halfajok listájába: sügér és makréla. 🙂 A méretről most ne beszéljünk. 🙂

Folytatjuk a pecát, folyamatosan rabol a balin, “szed a jász”, de egy darabot sem sikerül csípni, sőt, kapásig sem jutunk. Zoli megtörve ül egy kövön, bámul maga elé és indulásra sürget, de én még próbálom kisajtolni a helyből a halat, de sikertelenül. Jó, itt a vége! Elindulunk hát a kikötő felé, Anna is jelez, hogy mindjárt odaér.

Kikötünk, pakolunk, szemetet szelektálunk. Befut a KÉK autó, a kedvesem szerint két ősember lóf@sz lenne hozzánk képest, ahogy kinézünk. 🙂

A kajakok felpakolása a millió szúnyog mellett tized annyi időt vesz igénybe mint induláskor a sörök mellett. 🙂 Irány hozzám! Belépve a lakásba terülj-terülj asztalkám: hortobágyi húsos palacsinta rántva, francia saláta, palacsinta, kakaópor, lekvárok, vaníliás túró! Na meg kóla! Micsoda fogadtatás! Annám kitett magáért, úgyhogy ezúton is köszönjük (azt hiszem írhatom többes számban) neki!

A főétel egy szó nélkül és pillanatok alatt tűnik el gyomrunkban, majd Zoli artikulálatlan CUUKORRRR! kiáltását követően esünk neki a desszertnek. Az alábbi kép mindent elmond. Egyben ezzel a képpel teszek pontot a történet és egy életre szóló kaland végére.

Zoli írása: LINK