Duna-túra 1. nap

Látom Zoli (hungarianwobblers) hív. Venném fel a telefont, de lefagy. Próbálom újraindítani: semmi. Régi Nokia összerak, SIM átrak, 5 nem fogadott hívás “Marcsó Zoli”. Próbálom hívni. Lemerülök. Rátöltök az aksira, bekapcsolom, látom épp hív.”Cső! Meghalt a telefonom, (meg amúgy a laptopom is,) merre vagy?”  “Helló! Itt vagyok, pontosan hol  is laksz?” Kimegyek az ajtón. “Á, már látlak asszem.” Hát, így indult!

Az összepakolás jó hangulatban telt, köszönhetően a néhány pálinkának és pár sörnek ami lecsúszott közben. A két kajakot is sikerült pillanatok alatt felpattintani az autómra, nem vett igénybe több időt két-két és fél óránál…

Elhasználtunk vagy 30 méter kötelet és hevedert a két kajak lekötéséhez, majd megállapítottuk, ez bizony csak a tetővel együtt jöhet le fékezéskor! A reggeli indulás már sokkal olajozottabban ment, bepakoltunk mindent (?) és a gázra léptem. Irány a Szigetköz! Vajon mi maradt ki? Egész úton kísértett a gondolat…

A kipakolás már tényleg gyorsan megvolt. Majd elkezdtük a rengeteg cuccot bezsúfolni a kajakokban. Nekem már nem volt helyem a víznek, ezért felkötöztem egy műanyag ládát a kajak orrára és ebbe raktam az 1 zsugor ásványvizet. Nem volt jó döntés. Kissé instabil lett tőle a hajó! 🙂

Ja a zászló. Elméletileg kötelező amíg határfolyó a Duna. Zoli mondta, beszerzi. Gondoltam, valami kis 20 centis bőven jó lesz, erre előhúzott két 1 m X 70 centist. 🙂

Induláskor ahogy lengette a szél azon röhögtünk, hogy a szlovákok ezt provokációnak veszik! Én egyáltalán nem bántam a kissé irredenta felhangot, a partról mindenki mosolyogva, hangosan odaköszönt nekünk, megkérdezték honnan és meddig megyünk és kaptunk egy kis bíztatást is. Jó érzés volt.

Bár meg kellett volna nyomni az első napot, de a Szigetközt képtelenség átkajakozni horgászként, napijeggyel a zsebben! Szinte minden 50 méteren felhördültünk, hogy “Ú milyen törés/visszaforgó/belógó fa/kőgát stb.” Folyamatosan dobáltuk a jobbnál-jobb helyeket. Volt, hogy ki is szálltunk. Lopakodás a rablások irányába! 😀

A túra első halát én fogtam, beesőre egy küsz személyében. Azt hiszem, ennél mélyebbről nem is indíthattam volna!

Drága hal volt ez nekem, a nagy fényképezkedés közepette a sodrás benyomott egy fa alá és a kajak bottartójában lévő másik botom beakadt egy ágba! Csak fél szemmel mertem odasandítani, hogy lássam mikor törik le a spinblade spicce. A következő pillanatban hallottam is a roppanást…

De nem a bot tört! A kajak bottartója tört ki a helyéből! Fasza, első nap eltöröm a kajakom! 😀 Na, nem estünk kétségbe, 5 percet vett igénybe a szakszerű javítás:

Meg kell mondjam, egész jól tart, a mai napig így használom. Tribord RK-500 1 RAT kayak. 🙂 Majd valamelyik téli este becingálom a nappaliba és megjavítom.

Kis kitérő után a peca ment tovább: Zolinak két napozó amurra próbált rá wobblerrel, de szétugrottak. Ezután kanadai vadont idéző ágak, zúgók és fenékgátak közt csorogtunk tovább. Zolinak volt egy jó hala, ami meglépett (óriás domit vízionált) majd egyszer csak újra felkiáltott: “DOMOLYKÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!” Néhány perc múlva formás balin csúszott a kajakja mellé.

A következő fél órában szépen szedte a halakat…

Szintén az ominózus felkiáltással jött:

Én csak néhány koppintásig jutottam. Zoli halai is igen szájszélesen akadtak, mint kiderült a siker kulcsa a fekete wobbler volt, de azt is finnyásan ették!

Szerencsére nekem is megtört a haltalanság (a snecit nem számolom).

De Zolinak is meglett a várva-várt:

A zúgók és fenékgátakkal jócskán megtűzdelt szakaszon nem volt egyszerű mutatvány kajakból halat fárasztani, de még pergetni sem. Mire elértük az első táborhelyet, túl voltunk pár igen necces helyzeten, főleg én az “ásimánmegvannemkellkerülni” hozzáállásom miatt. Estére a sok peca miatt az ütemtervtől lemaradva, feljebb vertünk tábort egy kavicszátonyon.

Azt hiszem Zolira kissé ráijesztettem a hirtelen áradásos történeteimmel, mert vagy három karót leszúrt vízállásjelzőnek, a kajakját felhúzta a sátorig és hosszú percekig telefonált a feleségével a vízállásról érdeklődve. (És ez ismétlődött minden este. 🙂 ) Még raktunk egy tüzet, melegítettünk némi konzerv kaját…. És igen, ekkor jöttem rá, hogy a fémbögrém maradt otthon! Ezért kénytelen voltam kibontani a legnagyobb konzervem. Végig ezt a konzervdobozt használtam főzéshez, vízmelegítéshez és tányérnak is.

Miután behúztam a sátram és bebújtam a hálózsákomba megszűnt körülöttem a világ. Hihetetlen milyen biztonságérzetet tud nyújtani néhány szövetdarab! A tenyérnyi kavicsokból álló zátonyon aludni atom kényelmetlennek tűnhet, a valóságban azonban nagyon kényelmes volt! Kavicsmasszázs. 🙂

Zoli beszámolóját IDE kattintva olvashatjátok.