Mikor megvettem nem gondoltam, hogy ennyi örömöt, felfedezést és élményt fogok köszönni neki. A rabja vagyok, lettem. Majd lenyírom a füvet, majd tanulok holnap, majd alszok télen… mikor nincs annyi peca. Most menni kell!
Szóval van, ha úgy tetszik, árnyoldala is egy horgászkajaknak. A fentiek mellett ráadásul mindenki csodabogárnak néz. A horgászok még csak-csak elfogadnak (esetleg a szokásosnak mondható “nemveszélyesezmennyirestabil” kérdéssorozat), de a kajakosoknál tudok tudathasadásos állapotokat előidézni kajakból horgászva. Az egyszeri járókelő meg csak bámul, hogy ez meg mi a …?!
Így állok, a nyári szezont zárva lassan, a kajakos pecával. Összeszoktunk, megismerkedtünk. Mármint a kajakkal. Néha megsimogatom a garázsban. 😀 Beteg mi? Az, tudom.
A másik többnyire általános kérdés: Miért nem csónak? Ha tetted már meg ugyan azt az utat kerékpárral (gyalog) és autóval, már tudod is a választ.
Az egész környezetem le akart beszélni, főleg mikor kijelentettem, hogy a Dunán is használni akarom. Túl veszélyesnek ítélték. Az is. Kétségtelen. Mindenféle tapasztalat nélkül nem ajánlom senkinek, hogy nekivágjon.
A fokozatosság nagyon fontos. Meg egy jó mentőmellény. Nyáron, jó időben, kis, apadó víznél. Én így kezdtem. Aztán eljutottam addig, hogy pezsdülő víznél, koromsötétben felfelé evezek 2 kilométert. Ezt idáig egyszer tettem meg, a határaim feszegetve, mikor minden érzékszervem a folyóra és a kajakra koncentrált a fejlámpa fényében… Most is beleborzongok ahogy a ruganyok elvágó vizénél elcsavarja a hajó orrát a Duna.
Mert itt kérem olyan erők vannak amit sem csónakból, sem partról nem érzékelhetünk. Óriási víztömeg, óriási csavaró-toló nyomások, ami mellett eltörpül az ember fizikai teljesítőképessége. Tisztelni és ismerni kell a vizet, amiből egy kicsi szeletet sikerült megértenem ez alatt a szép nyár alatt.
Most várnak a holtágak. A süllők, harcsák, csukák és sügérek birodalma, de jövőre már tavasszal is kimerészkedek majd az élő Dunára.
WOBBLERMÁNIA 