Hajnali sárkányok

04:20 Szól az ébresztőm. Lenyomom. Megint szól. Föl kéne kelni… de megint lenyomom. A “szundi” helyett véletlen kikapcsolom. (Hajnali kelés. Így szokott ez menni nálam. 😀 ) Egyszerre hirtelen magamhoz térek. Nem tudom mennyi időt aludhattam mióta kinyomtam az ébresztőt. 5 percet vagy 50-et? Ránézek a telefonra: 05:02. Még nem késtem el sehonnan, de sietnem kell!

Termoruha föl, hátizsák a hátamra, bot a vállamra. Kitolom a motort, megmozgatom kicsit előre-hátra. Alig lottyan valami a tankban. Jól indul a nap… Nem érdekel, nagy gázon húzok ki a Dunára. Az a lényeg, hogy odaérjek. Hogy vissza visszahoz-e, az most nem érdekes. Napok óta esős idő van, minden tiszta sár, lépésben tudok csak menni, hogy ne csússzak meg. Vége az útnak, lerakom a motort, és gyalog megyek tovább. Olyan köd van, hogy alig látok valamit a fák közt, pedig erős fénye van a fejlámpámnak.  Négykézláb mászok ki a kőre, kinyomom a lámpát. Már nagyjából látszanak a kövek körvonalai. Nem tudom eldönteni, hogy a hold világít vagy világosodik. Talán az utóbbi. A Dunán olyan csend van, hogy percekig úgy tűnik, nem is folyik a víz. Hangtalanul surran el előttem a folyam. Csak ősszel tud ilyen csendes lenni.  Meseszerű ez a köd és némaság. Csak egy bagoly fokozza a hangulatot, de ő is a túlpartról huhog bele a sötétbe. A múltkori horgászat jut eszembe, mikor felavattam az új wobblerem.

Akkor is ilyen túlvilági, sötét, nyugodt hajnal volt. Mintha csak másik valóságba lépne át az ember. Most is működnie kell a csalimnak! Kiveszem a dobozból és a kapocsba teszem. Csendesen dobom az elsőket. Jól dolgozik, de olyan furcsa a mozgása. Mintha másképp mozgott volna… Vagy csak rosszul emlékszem…fene tudja! Dobok egyet lefelé, lassan húzom vissza. Ütés, majd belazul. Utolérem, és érzem, hogy akad. Rövid fárasztás után egy kiló körüli süllőt fogok a kezembe. De mi ez a csali a szájában?!

Összekevertem a sötétben a házi wobbleremmel! Azt se tudom mivel dobálok, de azért fogok egy süllőt. 😀 Na, azonnal csalicsere! Méghogy gyárival dobáljak a legjobb időben!  Próbálkozom tovább, közben lassan rám világosodik. Váltok balinólomra, és a medertörést próbálgatom, szokott ott lenni balin. Talán az ötödik dobásra, pont a törésnél, erős, éles ütés, nem akad, de alig tekerek egy felet a hajtókaron még egyet odaüt, majd azonnal megkönnyebbedik a cucc. Ez mi volt? Hát csuka, már megint! Egy hónapja ugyanígy jártam. Egy wobbleremtől fosztott meg egy, akkor süllőzés közben. Az még (talán) rendben is volna. De már a balinólom is kell nekik?!

Gumival vallatom tovább a törést, most már előkével, de persze kapás nélkül úszom meg. Elindulok visszafelé. Lassan megyek az erdőben, nézelődök. Egyszer csak hangot hallok.

-Tamás!

-??

-Itt vagyok lent! 

Körbenézek. Ki beszél hozzám az erdőben? A földön megpillantok egy emberalakot, vagy valami olyasmit.

Váá! Először szinte megijedek tőle. Tiszta horror a kinézete és még beszél is.

-Segíts nekem! Beszorultam és innen soha nem fogok tudni továbbjutni!  Folytatni kell az utam a Dunával.

Én ugyan nem fogok egy babához beszélni, úgyhogy nem érdeklődőm a miérteket illetően. Közben eszembe jut Steveolson Egérkéje meg Atyafi Cunci Mókusa. Végül is, nem olyan ritkák a beszélő játékok a vízparton… Kiszabadítom.

Ekkor megint megszólal.

-Mivel segítettél nekem, én is segítek. Menj át a zátonyhoz, ott vannak a balinok! Arra! Engem csak bízz a sodrásra!

Fogom, beteszem a babát Dunába. Lassan viszi a víz. További jó utat… Beindítom a motort és hazaindulok. De motoszkál bennem a dolog, ezért csak megállok a zátonynál, hátha… Gumihallal dobok. Első dobásra, talán a harmadik emelésbe éles ütés. Szép hal a horgon! Pár perces fárasztás után egy fakó színű balin fekszik fel előttem a víztetőre.

Igaza volt az uszadékbabának! 😀 Belelkesülve szórom a vizet tovább, de nincs több érdeklődő.  Lehet, hogy már túl késő van. Eléggé el is fáradtam, nehezen megy a koncentrálás, ilyenkor ritkán fogok. Örülök ennek az egynek is. Összecuccolok és irány haza. A motor pontosan a kapuban áll le. Kifogyott a benzin! 🙂