Süllőzni indultam…

Előző este még a napokban elkészült kétrészes wobblerben bíztam.  Idő jó, víz jó, csak felhősödne be egy kicsit reggelre….

Természetesen egy órával később kelek a tervezettnél, de még így is félsötétben érek ki. Él a víz! Valóban ez a legjobb kifejezés. Minden négyzetméteren halak ugranak, rabolnak, forognak. Gyorsan elő a bot, rá a kétrészes csali. Lassan húzom a kőlábnál, hallom a szívdobogásom. Ilyenkor minden lelassul. Egyre jobban érzem a csali veretését. Egyszer csak koccan a spiccgyűrűn a kapocs. Újra dobok. Na, majd most. Rengeteg  itt a hal. Dobok párat a spiccen is, hátha… Nem kell nekik. Süllőnek nyoma sincs.

Wobbler csere. Kis, duci csali kerül fel, ezzel már nem “süllősen” horgászok. Elsőre elkapja egy kisebb balin. Nem is fotózom, gyorsan visszaengedem. Újabb dobás, újabb hal. Az előző testvére.  Gondolkodok a helyváltoztatáson, nem szeretek óvodás balinokra horgászni… Azért nem kapkodom el.  Még adok egy esélyt a helynek. Az előző wobbler csörgős tesója kerül a kapocsba. Talán másodikra üti meg valami. A bot perecben, az orsó felsír. Nem szórakozok vele sokáig, mert gyorsan szétriaszthatja a többit, rákeményítek és magamhoz terelem.

Érdekes, de most a csörgőst eszik. Újabb balin a horgon. Furcsán soványak idén, máskor ősszel szép vaskos példányokat fogok, ezeknek meg majdhogynem beesik a hasuk.

Sok a lekövetés, wobblert cserélek. Talán 5-6. dobásra kapja el egy balin, de úgy, hogy méter magasan szaltózik vele!

A következő (és egyben mai utolsó) meg torokra szívja. Óvatosan szedem ki a csalit, szerencsére nem vérzik nagyon.

Ez a hal után hirtelen olyan csendessé válik a víz, mintha egy darab hal sem lett volna ott. Lehet hogy tényleg odébb is állt a csorda. Halnak, rávágásnak nyoma sincs.

Hazafelé veszem az irányt, de útközben úgy döntök bemászok még egy holtághoz, hátha…

(Jobb oldalt középen lehetne egy nagyobb színes műanyag üveg, úgy lenne tökéletes a kompozíció. Hiába a sok próbálkozás, még mindig kevés a szemét az erdőben!)

Az elsőket dobom. A holtág vize még párolog és a nap is a fák között süt csak át itt-ott.  De jó, hogy nem mentem mindjárt haza! Hirtelen ütést érzek a boton…

Kivételesen hosszú fejű csuka a figyel a Perch horgán. Gyors horogszabadítás, visszaengedem. Már majdnem november van, egy hónap még a szezon, addig talán nem viszi el senki és le tud ívni tavaszra. Nem a becsületes horgásztól sajnálom, inkább azoktól, akik méret és darabszámra való tekintet nélkül hordják haza a csukát…

Aztán jön még egy. Milyen más a fejformája!

Újabb kapás. Nem az a félős fajta. 🙂

A vízre sütő nap megteszi a hatását, nincs több akció, és a két nadrág+téli dzseki is kezd kissé sok lenni. Hazamegyek. Otthon gyorsan megpucolom a két balint amit elhoztam, aztán rendezgetem a cuccaim. Wobbleres dobozok a radiátorra, meg a szokásos ceremónia… Szép reggel volt!

(Süllőzni indultam. 😀 )